Exkluzív, zártkörű IPOguru rendezvény, amelyen az elhangzott konkrét
üzleti lehetőséggel kiveheted a részed az Ipar 4.0 termelte profitból

Titoktartási megállapodás elfogadását követően megnézheted a rendezvény videóját
és kérheted a konkrét üzleti ajánlatot is. Részletek az oldal alján.

Befektetőként mindenkinek  fókuszában a növekedés áll. Ezért kitűnő lehetőség a gépipar számára az a 800 milliárd eurós (!) infrastrukturális és hadiipari fejlesztési program, amelyet az Unió készül indítani.

Március 27-i exkluzív VIP rendezvényünkön egy olyan magyar vállalatnak adtunk teret a bemutatkozásra, amely…

  • már bizonyított a növekedés terén. 2024-ben közel 1milliárd forintos tőkebevonás validálja a befektetői figyelmet.

  • a 2024 decemberi tőkebevonásban részt vevő magánbefektetőknek lehetőségük volt az intézményi befektetők mellé – igen kedvező feltételekkel – beszállni és így 3 hónap alatt kétszámjegyű profitszintet érhettek el.

  • a cégcsoport NATO beszállítói minősítéssel rendelkezik.

  • jelenleg is beszállítója a hadiiparnak.

  • nagyrészt az Unióba exportál, így euróban termelődik bevételének túlnyomó része.

A 4. ipari forradalom a szemünk előtt zajlik.

Immár az intelligens döntések, az adatok korában élünk

Intelligens robottechnológia, mesterséges intelligencia, miniatürizált érzékelők és 3D nyomtatás, hogy csak néhányat említsünk. Az újítások váratlanok és meglepőek az élet minden területén, legyen az a pénzügyi világ, a mezőgazdaság, az egészségügy, vagy az ipar. A gépek elkezdtek kommunikálni egymással.

Az ipar és az informatika ma már kéz a kézben jár!

A számítógéppel vezérelt gyártási technológia (CNC) és a gépek egymással történő kommunikációja korábban soha nem tapasztalt növekedés előtt áll a következő években. Ugyanakkor az ipari cégek az IT technológiai vállalatokhoz képest jelentősen alulértékeltek! Azt gondoljuk, ez hamarosan változni fog!

A töretlen növekedéshez Te is hozzájárulhatsz, és részt vehetsz a sikersztoriban.

A NAVIGATOR Investments Nyrt. az elmúlt évek növekedését követően további célokat tűzött ki maga elé. Ismerd meg Te is közelebbről az ipar és a technológia határán mozgó innovatív vállalatcsoport nyújtotta lehetőségeket!

Rendezvényünk keretében – amelynek az exkluzív Continental Citygolf Club adott otthont – Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR alapítója és igazgatóságának elnöke mutatta be a Társaságot, valamint a cégcsoport stratégiáját, terveit és jövőképét. Egy titoktartási megállapodás aláírását követően megkaphatod a rendezvény felvételét éls a Társaság konkrét üzleti ajánlatát is! Részletek az oldal alján.

A BÉT ipari holdingjaként a NAVIGATOR elsősorban generációváltás keretében vásárol fel és működtet szakmai befektetőként innovatív ipari cégeket. Legutóbb 2024 tavaszán került új tagvállalat a portfólióba, az 1,7 mrd. Forint árbevételű Julius-Globe Kft. felvásárlásával.

Az akvizíciós bejelentés óta a NAVIGATOR árfolyama stabilan emelkedik, azonban még jócskán elmarad a Kalliwoda Research idén júniusban frissített elemzői célárától, amely jelenleg 0,44 EUR. A 2024-es előrejelzés alapján mindössze 4,39-es árfolyam/nyereség ráta (P/E) és 3,63-as EV/EBITDA értékeltség mellett forognak a BÉT-en a részvények.

FÓKUSZBAN A NÖVEKEDÉS

– A NAVIGATOR 2026- ig meghatározott stratégiájának keretében további 3 cég felvásárlását tervezi. Célja továbbá bevételeinek megnégyszerezése és az eredmény 1 mrd forint közelébe emelése a 2022-2026 közötti időszakra vonatkoztatva.

– Hisznek abban, hogy az ipar alulértékelt, miközben az innovatív és modern technológiákat ötvöző ipari szegmensek (robotika, automatizáció, high-tech) jelentős és folyamatos bővülés előtt állnak. A NAVIGATOR elsősorban ehhez tervez és gyárt különböző megoldásokat, valamint alkatrészeket.

– A Julius-Globe Kft. felvásárlásával már nem egy klasszikus ipari holding a NAVIGATOR. A saját K+F fejlesztőmérnöki csapat, a folyamatos megrendelések a nagy precizitást és folyamatos innovációt megkövetelő iparágakból (például egészségügy, űripar, védelmi ipar) kiemelik a cégcsoportot a hagyományos ipari tevékenységet végző vállalatok köréből – 2024. szeptemberében a Világgazdaság már tech cégként hivatkozott a NAVIGATOR-ra.

– Az OREO keksz gyártósorától a világűrben keringő műholdig egyre több helyen találhatóak meg a NAVIGATOR által tervezett és/vagy fejlesztett alkatrészek. A gyártók gyártójának lenni pedig stabiltást ad, a csoport jelenleg 12+ iparágba szállít, így egy-egy iparág gyengülése nem tudja jelentősen befolyásolni eredményeit.

– A NAVIGATOR elkötelezett a befektetők számosságának és a részvény likviditásának növelése mellett. A Társaság dolgozik az IFRS szerinti könyvvitel bevezetésén, amely a BÉT Standard kategóriába történő átlépés előfeltétele.

Regisztráció és titoktartási megállapodás

A rendezvényen az előadók bemutatták a magyar és nemzetközi piaci helyzetet, különös tekintettel a hazai viszonyokra és a NAVIGATOR növekedési potenciálja is bemutatásra kerül. Emellett konkrét lehetőséged nyílik arra, hogy ebből a folyamatból Te is kivedd a részed.

A mellékelt űrlap kitöltése és elküldése után visszaigazolásként küldjük a titoktartási nyilatkozatot. Ezt a nyilatkozatot kitöltés, aláírás után szkennelve küldd majd el az info@hozaminfo.com címre, és válaszul küldjük e-mailen a rendezvény felvételének linkjét és a konkrét üzleti lehetőség részleteit.

Fontos: A hazai MNB szabályzás miatt a zártkörű lehetőségről legfeljebb 149 főt tájékoztathatunk. Amikor ezt a létszámot elérte a rendezvény regisztrálók és a titoktartási nyilatkozatot aláírók együttes száma, nem tudunk tájékoztatást adni további érdeklődőknek.